2016. 07. 30.

Hátterek #1-Kék

Sziasztok! Tudom, hogy ez nem az én szakterületem, de tudjátok, hogy nem szeretem, ha nem illik a háttér a designba. Ezért ma hoztam nektek egy pár szép és semleges hátteret.

2016. 07. 27.

Kritika #16 - Sex&Shout

ITT!

Hát halihó!
Megérkeztem a legújabb kritikával, amit MoonlighTie "Sex&Shout" című blogjához írtam.
Előre szeretném leszögezni, hogy a kritika nem sértő jellegű, minden szó csupán segítő jellegű!

Kinézet: Bevallom, számomra a Te blogod, teljesen új. Jó értelemben! A fejléc, illik a blog eredeti kinézetéhez, és ahogy elnézem, minden szín tökéletesen passzol.
A moduloknál talán annyi kivetésem lenne, hogy én a helyedben a látogatókat hoznám feljebb, míg inkább legalulra tenném a címkéket, hiszen, a mai olvasók nem igazán kutakodnak a címkék között, de a látogatók száma kíváncsiságot idéz elő egy elsőre feltévedt bloggertől/bloggerinától. (Kinek nem inge...)
Mellesleg kifejezetten tetszik, hogy volt mit írnod a modulokhoz, még sincs elzsúfolva. Szép, és bőséges!
10/10

Történet: Mivel ez tulajdonképpen egy novellás blog, így állandó történetről mit sem mondhatok.
DE! - Igazán jó pontnak számít egy fanfiction témájú blognál, ha az adott híresség (ez esetben hírességek) nem agyonhasznált karakter, mint például; JB, One Direction, Selena Gomez és Five Seconds of Summer. Remélem megérted, hogy ezeket a fajta blogokat, nagy kínnal olvasom el. És köszönöm, hogy itt vagy Te, mint ritka kivétel!
Hiszen, a Beatles téma új és friss, csupa izgalmas és felhasználható történettel, emlékkel.

UI.: Mellékesen, nagyon tetszik az a Fogalom Lexikon, amit létrehoztál!

5/5 - Plusz egy blogajánló is belefér

Köszönöm, hogy tőlem rendeltél, remélem tudtam néhány felhasználható szóval is szolgálni! :)

2016. 07. 26.

#3 Kritika Squadre Azzurra

Link
Cím: Tudom, tudom. Elegetek lehet abból, hogy mindig bajom van a címmel, mert, hogy nem magyar, hanem angol. De itt (ha a google fordító nem csal, akkor) olasz.
Mivel én csak most fogom a második idegen nyelvemet kezdeni( ami német lesz) egyáltalán nem tudtam magamnak lefordítani a címet. Ezért nem is tudtam, hogy mit jelent, sajnos. Magyarra leforítva viszont nagyon tetszett. Kék csapat. Azonnal lejött, hogy sportról van itt szó. Ötletes, magába foglalja miről az egész törtenet szól.
3/2

Fejléc: mivel a cím mutatja, hogy kék csapat, nagyon örülök, hogy nem egy zöld, vagy piros fejlécet választottál. Rajta van a főszereplő is, amit én mindig díjazok. Szépen elvannak mosva a szélei. Gyáltalan nem zsúfolt és nem a blogtól eltérő mindenféle kép van rajta, ami éppen megtetszett a készítőnek. Hogy nincsen minden sarokban valami, elegáns hatást kelt, főleg a fehér virág miatt a háttérben. Ez a betűtípus is illik hozzá.
Gratulálok a fejléchez! Szép munka!
7/7

Design: Nem kértél róla véleményt. Viszont meg kell, hogy valljam, annak ellenére, hogy egy szipla kész háttér, nagyon jól néz ki. Szépen összehoztad.

Trailer: Nincsen. Ami nincs, arról nem tudok írni. Ajánlom, hogy csináltass. Nagyon szépen meglehetne vágni. Hiszen annyi jó felvétel van a neten.

Fülszöveg: Figyelmfelkeltő, amilyennek kell lennie. Én azonnal elkezdtem olvasni a történetet, miután elolvastam, mert nagyon elkezdett érdekelni. Szépen is van megfogalmazva. Jól néz ki. Mondjuk nem tudom, miért több színű.
3/3

Fogalmazás mód: Nagyon szépen, érthetően fogalmazol. Tényleg beletudom élni magamat a főszereplő helyzetébe. (Nem csak az írásod miatt, hanem azért is, mert nekem is volt egy bokaszalag szakadásom alig egy éve. Engem is rengeteget gyötört emiatt a külvilág sokáig, iszonyúan fáj mindig mindkét bokám és térdem. Szóval ja, gáz) Igényes, folyton történik valami.
5/5

Történet: Remekül indítottad a sztorit is. Általában nem szoktam, de az egész történetet megállás nélkül elolvastam, ami nálam igen csak nagy szó. A fiúknak megvan a maguk személyisége, ezt remekül megfogtad. Nem fogok spoilerezni.
Csak gratulálni tudok. Nagyszerű fantáziád van.

2016. 07. 25.

Még két szövegdoboz

Sziasztok!

Kezdek belelendülni a szövegdoboz készítésbe, most hoztam még kettőt. Remélem, tetszenek majd. Hogyha bármi segítségre van szükségetek az átírásukhoz, használatukhoz, írjatok nyugodtan kommentben, chatben, emailben, vagy ahol szeretnétek :)

Cím helye
Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipiscing elit. Integer suscipit, ipsum sed suscipit laoreet, diam odio malesuada lectus, nec lacinia est felis ut tortor. Phasellus quis urna rhoncus, facilisis ex id, tristique erat. Pellentesque gravida malesuada risus ut sagittis. Mauris mauris tortor, tristique placerat ullamcorper nec, congue sed felis. Duis rutrum non nisi sodales cursus. Quisque non auctor arcu. Ut at congue velit. Morbi consectetur enim nisl, a porttitor mauris rutrum vel. Praesent et nulla vitae tellus auctor ultrices sed id ligula. Donec id nulla turpis. Maecenas viverra ex eget sem aliquet dignissim. Nullam diam libero, feugiat id molestie pellentesque, finibus non enim. Quisque fringilla diam sed sapien faucibus maximus. Proin elementum urna ultrices arcu efficitur suscipit.
Mauris ex urna, sagittis sit amet convallis at, laoreet eget neque. Sed id orci et elit laoreet pulvinar. In eget fermentum ligula, sed porta ex. Pellentesque tristique imperdiet diam. Proin turpis nibh, semper eget urna et, posuere auctor nunc. Nulla ac orci ultrices, vestibulum nibh eget, posuere neque. Nam efficitur magna quis felis placerat dignissim. Quisque id risus vel eros dictum bibendum.

<link href="http://fonts.googleapis.com/css?family=Kaushan+Script" rel="stylesheet" type="text/css"></link>

És ez volna a másik:

Karaktertábla #1

Sziasztok!
Korábban már ígértem, hogy valamikor majd hozok néhány saját készítésű karaktertáblát, és most itt is vagyok eggyel. Remélem, hasznát veszitek majd :)
így nézne ki:

Bridgit
Mendler

A kód pedig ez lenne hozzá:

<link href="http://fonts.googleapis.com/css?family=Allura" rel="stylesheet" type="text/css"></link>
<link href="http://fonts.googleapis.com/css?family=Chathura" rel="stylesheet" type="text/css"></link>

Bridgit

Mendler

2016. 07. 23.

#2 Kritika The Purple Killer

A kritika nem bántó, hanem építő jellegű. Jó szándékkal íródott.

Csak a történetről kértél kritikát és én teljesítem. ( De egyébként tök jó a design, csak megsúgom)

Cím: The Purple Killer. Na már most, mint mindig előjött megint az a hülyeségem, hogy nem magyar a cím, és ez zavar. De szerintem ezt már mindinki tudja, aki olvasott már tőlem kritikát. A cím igazából tök jó, illik a designhoz, és eddig a történethez is. Hiszen Vincent szeme lila! Ami egyébként a kedvenc színem. Ha egy címben a gyolkos szó szerepel, az már izgi és rejtélyes. Szóval, mi kell még?

Fogalmazásmód: Első sorban leszögezem, hogy nem fogok akadékoskodni helyesírás terén. Mivel nem is nagyon tudok. De nem találtam egyetlen nagy hibát sem. Szépen, igényesen fogalmazol, jó olvasni. Az ember várja a folytatást. Csak vannak részek, ahol kicsit nehezen lehet elképzelni a körülményekete. Meg kevered sajnos az igeidőket. Van, ahol elkezded jelenben, utána átmész jövőbe egy mondaton belül. Én általában nem szeretem, ha jelen időben történnek az események. Az olyan sablonossá tesz egy szöveget.

Történet: Nem akarok spoilerezni. Nem is fogok. De a történet eddig nagyon érdekes és szórakoztató!  El sem hiszem, hogy már az első fejezetben megtörténik az, amit az ember a végére szánna az egész storinak. Nem egészen tudom, hogy mi lesz ennek az egésznek a vége, de eddig nekem iszonyúan tetszik.

Kiknek ajánlom: azoknak, akik szeretik a krimiket, nem félnek a vértől meg a gyilkossagoktól. Kicsi horror is van benne, de nem vészes.

2016. 07. 22.

#1 Kritika - Roxfort

Itt

Cím: Megmutatja, hol fog játszódni a történet, egy helyszín. Rövid, lényegre törő. Mégsem tudja senki, milyen dolgok lesznek itt. De az, aki nem ismeri a Harry Pottert, annak ismeretlen lesz az egész blog, ezzel együtt a cím is.
3/2

Desing, fejléc: Nos, a fejléc. Az tetszik, hogy nem egy 250X800-as téglalap alakú fejléc, nincsenek éles határai. A színek jók, csak az a baj, hogy amiatt a fehér színű ovális alakú sáv miatt nem igazán vehető ki minden, a világos karakterek a fejlécen jók, csak azok is elvesznek amiatt a sáv miatt. Na meg a cím is. Sajnos azok az apró szövegek sem látszódnak, mivel nagyon beleolvadnak a szürke háttérbe. Az, hogy kint van a két főszereplő, az viszont értékelendő. Nincsen túlzsúfolva sem. Azok a háromszögek nagyon tetszenek, mert élesek, jól láthatóak. A kastély is jól néz ki.
Tetszik ez a szürke, ami mindenhol ott van. Nagyon bírom, hogy bal oldalon van a modulsáv. Általában mindenki jobbra teszi. A jobb oldalon lévő buborékok meg nagyon szépek. Szövegdobozok rendben vannak, illenek a design többi részéhez. Az viszont zavar, hogy nehezen lehet elolvasni, mi van fölé írva, mert a világos szürkén fehérrel van írva. Ráadásul nagyon keskenyek a betűk.
Összességében: Nem kellene oda az a fehér sáv,mert nagyon magára vonzza a tekintetet. Nem igazán látszódik az írás sem. Viszont a designnal semmi baj nincsen, esetleg annyi, hogy sötítíteni kellene a betűk színét. Meg élesíteni kéne a fejléc képein, mert eléggé elvesznek.
10/7

Modulsáv: Minden megvan ami kell, jó elnevezést kaptak. Fülszöveg, Navigátor, Trailer, követők, Chat, Profil.
A sorrendet picit talán meg kellene változtatni, meg a navigátorba minden képpen  szertnék látni egy Fejezetek menüt, mert vissza kellett egy csomót lapoznom a régebbi bejegyzéseknél, hogy megtaláljam a prológust. A chat a profilképed miatt elvan csúszva. Összeolvadnak a betűk. Az információkat a Trailer fölé tenném, és a Chatablakot pedig az alá. Úgy jobban érvényesül minden.
Összességében: minden megvan ami kell, csak a Fejezetek menü hiányzik ahogy én észre vettem. Megint csak plusz pont, hogy van chat.
5/4

Trailer: Nagyon jó, ha van egy jó előzetese a blognak. Hiszen mindenki azt nézi meg előbb, mint olvas. A zene jó, az meg nagyon tetszett, hogy szép betűtípussal a képre van rátéve a szöveg. Ilyet még nem láttam, csak fekete háttéren volt. Témája pedig illik a történethez.
3/3

Történet: Be kell vallanom, hogy egyetlen Harry Potter könyvet nem olvastam, nem láttam a filmet sem. Ezert nem tudom, hogy milyen igazából. Én általában nem díjazom, ha valaki megír egy történetet, és azokkal a szereplőkkel, átdolgozva, más eseményekkel, történésekkel valaki más is ír egy sztorit. Ameddig eolovastam a történetet, addig egész jó. Csak az volt a bajom, hogy egyáltalán nem tudtam elképzelni a környezetet, a szereplőket, meg azt, hogy ki miért haragszik kire. Az, aki nem látta a filmet, az nem fogja megérteni. Bekéne mutatni minden szereplő, esetleg ennek egy külön menüt is csinálni és írni róluk pár sort. Mert ez nekem nagyon nem tiszta, hogy mi van itt. Mivel varázslatos lények is szerepelnek, őket sem tudom, hoygan képzeljem el. Úgy érzem viszont, hogy izgalmas lesz.

Leírás, fogalmazás: Az előbb említettem, hogy nem igazán tudom, ki kicsoda. Eléggé hiányolom a részletes leírást a környezetről, és a személyekről. Ez legalábbis a történet első fejezeteiben igaz. Úgy látom, hogy elkezdett jobban dolgozni a fantáziád, szárnyra kapott. Egyre több környezet, illetve gondolat leírás van. Azt vettem észre, hogy elég jól fogalmazol és ennek örülök. Helyesírás terén nem szokásom kötekedni, csak ha szarvas hibákat találok. Most viszont ilyeneket nem vattam észre, ezért most nem fogok a kis hibákon fennakadni. A szereplők személyisgét jól megragadtad, ez is előnyös nagyon.

Figyelj azokra a dolgokra, amiket megemlítettem és nem lesz semmi baj. ( Nem mintha most lenne különösebb) Szép nyarat és jó blogolást!
A kritika építő jellegű, nem sértő szándékkal íródott.

Jessica Robertson

2016. 07. 19.

A karaktered, a barátod

Hát sziasztok Husikáim!
Egy külföldi blogon olvastam egy cikket arról, hogy a karaktered, a legjobb barátod.
És, hogy őszinte legyek, eleinte csapkodtam, meg nyafogtam, hogy ez mekkora otrombaság, de utána rájöttem, hogy ez teljesen így van.
Úgy kell ismernünk, mint a saját családtagunkat, sőt, úgy, mint magunkat, hogy hitelesen el tudjuk mesélni a történetét.
Abban a cikkben számtalan pont volt, de csak a legfontosabbakat gondoltam:
• Egyedüli gyerek vagy, vagy esetleg vannak testvéreid?
• Házas vagy? Elvált? Mesélj a korábbi kapcsolataidról!
• Mesélj a barátaidról!
• Milyen származású vagy?
• Mi a legkedvesebb emléked?
• Mi a legnagyobb félelmed?
• Mesélj a legjobb barátaidról!
• Harcos egyéniség vagy?
• Könnyen veszed az akadályokat, vagy gyakran megfutamodsz?
• Hogyan kezeled a konfliktusokat?
• Van munkád? Vagy tanuló vagy?
• Mi a véleményed a halálról?
• Eddigi, gyerekkori traumák?
• Milyenek a hétköznapjaid?
• Szerencsés embernek tartod magad?
• Mit gondolsz a szerelemről?

Hát, én eddig is foglalkoztam a karakteremmel, de ezek után, alaposabban is megtervezhetem.
Természetesen, a kérdéseket elég, ha magadnak teszed föl, és úgy válaszolgatsz magadnak, hiszen ez az egyik legjobb módja, egy szereplő megtervezésének.

2016. 07. 18.

Jessica, az új tag!

Sziasztok! Jessica vagyok, a Kis szekundok az életben című blog tulaja és a Heart Music Blog társzserkesztője. A fő szakterületem, a kritika írás lesz, ezen kívül ha szeretnétek első benyomást is, szívesen írok, csak azt kérlek említsétek meg az üzenetben. Ugyan azok a "szabályok" vannak nálam is mint a többieknél. Igyekszem preciz és a műfajnak megfelelő elemzést írni. Egyet viszont szeretnék leszögezni. Horror, illetve homoszexuális vagy hasonló kritikát nem vállalok. Remélem megértjük majd egymást.

Xoxo: Jessi

2016. 07. 09.

#11 Kritika - You've given me purpose

A kritika nem szándékos sértegetésen alapul, építő jelleggel rendelkezik. Amennyiben az őszinte vélemény túl nagy falat ahhoz, hogy a kedves szerző lenyelje, nem én vagyok az embere. (További információk -> ITT)

Elkészült rendelések

EZ A FEJLÉC ELKELT!

EZ A FEJLÉC VIHETŐ!

EZ A FEJLÉC VIHETŐ!

EZ A FEJLÉC VIHETŐ, DE A FELIRAT NEM CSERÉLHETŐ!

A FEJLÉC NEM VIHETŐ!

Jia és a feltételek

Szasztok' emberkék!

No hát elérkezett az a pillanat, amikor sikerült néhány bloggernek kiborítania, de olyan szinten, hogy mielőtt bármi meggondolatlant tennék, megírom ezt a bejegyzést. A gyengébbek kedvéért.
Természetesen tudatában vagyok olyan dolgoknak, mint például ,,Egy kritikaíró a hibákra kell rámutasson''. Azonban, kérdem én: mi van akkor, ha az illetőnek annyi hibája van, hogy maga a kritikaíró szégyelli mindet belefoglalni néhány oldalba. Igen, volt már rá példa, hogy megírtam egy kritikát a lehető legnyíltabban, a drága író minden hibájával, majd az ifjonc támadásnak titulálta, majd eléggé szemét dolgokat állított, és terjesztett a blogger-világban. Mire jó a névváltoztatás...
Egy olyan embernek, aki kritikát ír, ismernie kell a saját, és a társadalom határait. Egy bizonyos szintet túllépni kockázatos, és néha már önmagával szemben is kellemetlen. Magamról tudom, hogy  egy idő után szörnyen fárasztó finomkodni, és kedvesen közölni az illetővel, hogy rengeteget kell még fejlődnie, és nem elég, ha kijavítom a hibát, ugyanis szellemi értékek azok, amiket hiányol a történet.
Tehát, eldöntöttem, hogy felállítok néhány apró kitevést, amit nem ártana szem előtt tartani, mielőtt kritikát kérnél tőlem.

2016. 07. 04.

Design #40-42

Gyakorlat az átkom...

Sziasztok!
Gondolom a címből már sejtitek, hogy egy kicsit le vagyok robanva. Ma(2016. 06. 04-én) kezdtem a gyakorlatom első napját. A délelőtti műszak már le is ment, viszont a délutáni még visszavan. Naa,szóval arra szeretnék csak kilyukadni, hogy ezentúl valószínűleg nem leszek olyan aktív(de hát eddig sem voltál, Abell!) a nyárigyakorlat miatt. Most is csak azért írom ezt a beegyzész, hogy azért valami fogalmatok legyen arról, hogyha nem készülnek a kritikáitok.
Szóval, ha fel szeretnétek kerülni az extra gyors listára(minimum egy hét), ezt kell tennetek:
• Írjátok a kritikakérés mellé, hogy sürgős-e a kritika, mert ha nem sürgős, akkor csak a nyáriszünet végére tudom elkészíteni!
• Fejtsétek ki, hogy miről szeretnétek a kritikát(gondolok itt például arra, hogy mire fektessek nagyobb hangsúlyt - design vagytörténet -)
• S mindenképp e-mail-ben jelezzétek, ha tőlem kérnétek kritikát, mert a blog oldalára mostanában nem tudok ránézni, maximum a történetesekre, de még arra sem sokszor
Köszönöm a figyelmet!

2016. 07. 02.

Helyzetjelentés

Halihó!

Azt hiszem, az utóbbi időben túl sokszor adtuk ezt a címet a bejegyzésünknek, de nincs mit tenni, folyamatosan változik a ráérésünk, hogy mikor mennyi időt tudunk a rendeléseitekre szánni. Az enyém most a következő módon fog alakulni.
Jelenleg 4 rendelésem maradt, ezeket igyekszem hétfőig befejezni. Csakhogy ez ugye azt jelentené, hogy már legalább egy hely felszabadult nálam, hiszem egyszerre 5-öt szoktam vállalni. A helyzet azonban az, hogy:

július 5 és 17 között elutazom, így ebben az időszakban nem fogok tudni sem rendeléseket elkészíteni, sem válaszolni a leveleitekre.
Tehát, aki mostantól rendel tőlem, azt ehhez a bejegyzéshez fogom irányítani. Nyugodtan írhattok már most nekem, hogyha előre le akartok foglalni egy helyet, de ezzel együtt bele is egyeztek abba, hogy kivárjátok azt a két hetet, és nem írtok három nap elteltével felháborodottan, hogy miért nem válaszolok.

Még egy tipp a rendelőknek: alapvetően érkezési sorrendben szoktatok felkerülni a listámra, azonban csak akkor, hogyha már minden lényeges információt leírtatok. Hogyha a leveletek tele van "ezt rád bízom" és "én ehhez nem értek, te biztos jobban tudod" féle kijelentésekkel, úgyis vissza fogok írni, hogy legyetek szívesek kitalálni a hiányzó dolgokat, és ezzel csak még később lesz kész a design.

Ezzel összefüggésben: eddig, hogyha valakinek hiányzott valami a leveléből, készségesen leírtam és külön magyarázatot fűztem az egyes pontokhoz, hogy miken kellene még gondolkodnia. Ezt mostanra viszont már nagyon meguntam, mert a leveleknek körülbelül a 80%-ra ilyen választ kellett adnom, és ez rengeteg plusz munka volt.

Tehát:

• a listára akkor kerültök fel, hogyha minden infót megadtatok
• hogyha nem írtok le mindent, csak egy rövid választ fogtok kapni, hogy a rendelés hiányos.
Valamikor a jövőben készülni fog egy hosszabb segédlet a rendelésekhez, ami segítséget nyújthat ahhoz, hogy megtervezzétek a fejlécet/designt.

#9 Kritika - Eve's Seven

A kritikám semmiféle sértő jelleggel nem rendelkezik, építő célból íródott.

Eve's Seven

A drop in the ocean

2016. 07. 01.

Textúrák, karakterek fejlécre #1

Sziasztok!
Ebben a bejegyzésben - mint a címben kiderült -, textúrákat és karaktereket hoztam fejlécre. A karakterek Emily Soto karakterei és van köztük egy Selena Gomez karakter is, viszont nem vlt kedvem kiszedni belőle, szóval gondoltam leírom ide.

Remélem tetszeni fognak, s segíítettem velük :)

Textúrák:

Elvihető